Sziasztok.nem is tudom h kezdjem.Nem mesélek el mindent ami történt részletesen,illetve egyáltalán nem,mert nem akarom h mindenki megtudja.Aki tudja az érteni fogja ezt a bejegyzést,aki pedig nem,az nem.Szóval tudtam.Tudtam h boldognak lenni nekem,számomra nem megengedett.Most hogy mégis megtettem,újra előjött az az ismerős,már már megnyugtatóan egyszerű érzés:semmi.Tudom h most fájdalmat kéne éreznem,vagy dühöt vagy akármit csak érezni valamit,de mint legtöbbször,semmit nem érzek.Néha elönt egy egy érzelemhullám,de azonkívül az az üresség,mint ami minden egyes kisebb boldogságérzet után.Érzem azt h nem kellett volna.Ez alatt nem azt értem h megbántam,hanem azt érzem h nem így kellett volna.Mostmár mind1.Viszont most megint érzem a magasról leejtett érzést.Bár ez kicsit most rosszabb.Most más,de nem tudok rajta változtatni.És azthiszem tévedtem.Hogy miben az mindegy,viszont az elkövetkezendő időkben egy időre megszűnök.Valószínűleg ez nem csak velem történt meg,de akkor is,most a saját problémám a legnagyobb és most ez fáj nekem a legjobban.A tiéteket is átérzem,és nagyon sajnálom ami veletek is történik,kurvára beszoptuk ezt,mondjuk meg őszintén,de nem tudok most mit kezdeni magammal.Szóval azthiszem inkább most megpróbálok nektek segíteni,és nem foglalkozni a saját dolgaimmal.Az elmúlt két napban olyan zavar volt a fejemben amit még sose tapasztaltam.És most lehet méginkább az van,és nem tudom mikor fog ez rendeződni.Innentől fogva ez nem rajtam múlik.Ráadásul annyira ideges is vagyok minden pillanatban.Szóval egy ideig,nem tudom pontosan meghatározni meddig,kicsit lekapcsolok,úgyértem h egyszerűen hagyom h a dolgok történjenek.Nem tudok mit csinálni,s most az a legrosszabb,hogy legalább az érzéseimre tudnék hagyatkozni és azok megmondanák mit csináljak,ehelyett még érzéseim sincsenek,vagy ha nagyon mélyre nézek,egyszerűen csak csalódást és fájdalmat találok,amiből köszönöm szépen de nem kérek többet.Eleget kaptam már belőle.Mikor nincs más csak az a tudat h egyedül vagy,hogy nem tudod mit kéne tenni és ha tudnád se lenne hozzá bátorságot,h érzed h ez így rossz,h valami belül hamarosan szétszakít,hoyg nem tudsz magyarázatot adni arra h miért nem lehetsz boldog,hogy miért kell ennek így történnie,miért nem lehet valami egyszer egyszerű,egyszerűen csak nem tudsz semmit csak annyit h ez így nem jó.Mindegy,ne is foglalkozzatok ezzel e lelki nyomoronccal:D.Akármit is érzek,sosem mutatom ki,néha ezért tűnök hülyének,de jobb mindig ha vidámnak látják az embert,mintha tudják h gondja van.Meg különben is,az egyik kedvenc idézetem ami miatt próbálom nem kimutatni a gondjaimat az az  hogy:mosolyogj,a holnap úgyis rosszabb lesz a mánál.És milyen igaz.Csak épp most elérkeztem egy olyan pontra,hogy valami oylasmit kell feldolgoznom, ami még sosem történt velem,és így most nem tudom .Lehet több nyálas szerelemes romantikus filmet kellett volna néznem h tudjam ők hogy dolgozzák fel a dolgokat,csak az a gond,h ott mindig happi end lesz,úgy meg nem nehéz feldolgozni h tudod h a filmed végén úgyis minden helyrejön.Na mindegy.Ráadásul ez most aki vagyok,egy számomra ismeretlen valaki,új gondolatokkkal,új érzésekkel.Szóval most ez volt az én töréspontom,remélem tudjátok mire gondolok.Olyan mondjuk mint egy pálca,eddig jöttem egy irányba,elérkeztem ehhez a ponthoz és onnantól kezdve iránytváltottam,nem tudom jobban megfogalmazni.Ezt azért még időbe fog telleni megemészteni.Azért még legbelül,félek is bevallani,de kicsit ott van az a reménynek nevezett akármi.Mert ennek így nem lehet vége.Szóval,ennyi.Most megyek,sziasztok.